Mobilmánia

Ez volt az első dolog, amit ellestem az őseimtől, úgy kb. egy hónapja. Ja, csak hogy tudjátok, a jövő héten leszek 1 éves. Szóval azt, hogy fel és alá járkálnak jelentőségteljesen a lakásban és közben a fülükhez szorítják azt a micsodát. Utána, amikor már a legfelső fiókot is elértem és megkaparintottam ennek a micsodának egy kiszuperált darabját, én is a fülemhez szorítottam és sétálgattam, hátha történik valami. És történt is! Apa és anya nagy ujjongásban tört ki, és már hozták is a fényképezőgépet, hogy megörökítsenek. Utána a fülemhez tettem a kiskanalat. Majd a cumit. Vagy bármi mást, ami a kezem ügyébe került. Ha már ez annyira tetszik nekik, hát hadd szórakozzanak egy kicsit. És bejött, tényleg nagyon örültek neki!

Mindaddig nem értettem a lényeget, ameddig Anya a fülemhez nem szorította azt a kütyüt, amit ő szokott a saját füléhez szorítani. És akkor megszólalt benne egy hang: Halló, halló! Olyan volt, mint amikor a beszélő kutyusom azt mondja, hogy: Piros orr, vagy a zenélő kisautóm azt mondja, hogy: Tü-tü. Nagyon elcsodálkoztam. Eddig azt hittem, hogy csak a gyerekeknek vannak ilyen játékaik. Vissza sem akartam adni a készüléket Anyának. Anya egy ideig örült, majd egyre feszültebb lett. A hang is a telefonban. Meg én is. Akkor meg minek adja, ha utána meg elveszi? Nem értem. Pedig még ha a gombokat megnyomom, azok is adnak ki hangot magukból, szerintem nagyon klassz! És ha az egyik gombot megnyomod, a hang eltűnik a készülékből.

Azt is észrevettem, hogy a sétálgatós-fülhezszorítós szeánszot egy kis dallam vagy csengetés megszólalása előzi meg. Erre én egy hangos Há! felkiáltással most már külön felhívom a szüleim figyelmét. Még a kezeimet is az égbe nyújtom, a hang irányába. Ha már ez őket annyira érdekli. Mire a fülhezszorítás megtörténik, addigra én is találok valami fülhezszorításra alkalmas cumit. És már szorítok is. És közben már mondom, hogy: Há! Mert azt, hogy: Halló!, még nem tudom kimondani.