Bla-bla

Ezt állítólag a nők szokták egymás között megvitatani, de én ezt itt és most megcáfolom.

Én vagyok Anya első olyan gyermeke, akinek nem a "cica" vagy a "nem" az első szava, hanem az "Anya". Anya végre büszkélkedhet velem! Mondom, amikor elesek és megütöm magam, amikor nagyon szeretném elérni a konyhapulton lévő vizesüvegemet, amikor le akarom venni azokat a játékokat, amiket direkt azért raktak magasra, hogy ne érhessem el őket. Meg amikor a tesóim mondják. Mert ez is fontos, mostanában kezdem kifigyelni őket, mit is tesznek és megpróbálom őket leutánozni. Amikor kiabálnak, én is kiabálok. Amikor szaladgálnak, én is szaladok. Amikor suttognak, én is megpróbálom.

Más szót még nem tudok kimondani, de már nagyon próbálkozom. A cica, az már hónapok óta c-sssz-ként van emlegetve és mostanában már a nyávogást is kezdem elsajátítani. A Hinta-palinta nevezetű mondóka első verssorának hangleejtését is már tudom és csak akkor mondom, amikor ténylegesen hintáról beszélgetünk Anyával vagy Anya hintáztat. A kutya, az is stabilan u-u, már szintén hónapok óta. De a tesóm, a Dani... a múltkor eszembe jutott, mert egy olyan CD-t hallgattam, amire ő szokott teljes erőből idétlenkedni (ő ezt táncolásnak mondaná). Először odaszaladtam a számítógéphez, mert gondoltam, hogy biztosan megint ott ül. De nem volt ott. Utána beszaladtam a szobájába és kérdőre vontam Anyát: "Da"... ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy "A Dani meg hova a fenébe tűnt?" Anya valami nyári plébániai táborról regélt, de ezt már nem tudtam követni.

A kérdezésben viszont amúgy is jó vagyok. A "Hoa?" megfelelő hangsúllyal kimondva a fenti mondat Dani nélküli részét takarja. Ez leginkább akkor fordul elő, amikor az ágy alá hajolok és a kiejtett cumijaimat keresgélem.

A "Hrrr" mindenféle berregő technikai vívmány gyűjtőneve, legyen az porszívó, motor vagy repülőgép. A repülőket már messziről kiszúrom, amióta egy ismerősünknél Üllőn, a kert végében ottartózkodásunk kb. 3 órája alatt kb. 10 percenként láttam egy repülőt.

Anya már várja, hogy beszéljek, mert akkor szerinte nem fogok annyit nyafogni meg kiabálni, ha értelmes módon ki tudom magam fejezni. Addig meg maradnak a felkiáltások, a sikítások meg a hiú remény, hogy akkor majd minden egyszerűbb lesz. Ha egy kicsit gondolkodna, rájönne, hogy lehet, hogy ebben Apára fogok hasonlítani, aki a Papáék elmondása szerint kiskorában szinte állandóan beszélt és Anya szerint mostanáig úgy is maradt.

Jaj, úgy élvezem én a strandot!

Sziasztok! Olyan sok minden történt azóta, hogy jelentkeztem... nem is tudom, hol kezdjem... Talán a legfontosabb hír, hogy most már végérvényesen és visszavonhatatlanul betört a nyár!!!

A nap úgy kezdődik, hogy reggel, miután futtában megittam a reggeli tejecskémet, szokásosan a szokásos cumisüvegből és miután Anya nagy küzdelmek árán átöltöztet és átpelenkáz, kirángatom a teraszajtó előtt lévő szúnyoghálós ajtót, amivel ellentmondást nem tűrően közlöm az őseimmel, hogy nekem, mint fejlődésben lévő szervezet, immunrendszerem és általános testi állapotom erősítése végett a lehető legtöbb időt a szabadban kell töltenem. Ezért hát a reggelit meg sem várva kirongyolok a kertbe és onnan maximum csak akkor jövök be, ha megengedik, hogy a nagy, ráülős homokozó teherautómat behozhassam és ide-oda tologathassam kormányánál fogva a lakásban. Merthogy ráülni még nem tudok. De akárhogy próbálkozom, ezt még mindig nem engedik meg, maradok hát kint ebédig vagy ameddig el nem indulunk játszótérre vagy valami unalmas ügyintézésre, esetleg bevásárlásra. Nem vagyok sokáig egyedül: a nővérem reggeli után "A Peti már kint van és én is ki akarok menni!" felkiáltással már kint is terem. Homokozunk, Anya megtölti nekünk a medencét vagy a vödröt és öntögetjük a vizet szerte a kertben mindenfelé. Anya néha leveszi rólam a pelust és akkor ez nem csak a vízre vonatkozik.

Azért a múltkor ezen nagyon elcsodálkoztam, miről is szól ez a dolog. Amikor már kezdett betörni a banánérlelő meleg és Anya először gondolta úgy, hogy ha már egyszer kertes házban lakunk, hadd engedtessék meg az, hogy az ő kisfia meztelenül (na jó, a póló azért rajtam maradt) rohangáljon a kertben, akkor nagyon furcsa dolog történt. Alighogy Anya levette rólam a pelust, máris jött ki valami kis víz... mintha egy saját kis beépített slagom lenne, amit bármikor megnyithatok. Ez annyira tetszett nekem, hogy gyorsan bele is pancsoltam egy kicsit! Utána újra és újra meghúztam a slagot, próbálgattam, hátha megint jön valami, de nem jött. Csalódottan a medence felé vettem az irányt. Milyen öröm ért, amikor váratlanul megint megindult a slagocska!

Voltam strandon is, lásd a fenti képet. Akárhogy is szeretem a vizet, azért a "nyakik belemerülünk és áztatjuk magunkat" pancsolást nem nekem találták ki. Viszont képzeljétek, minden medence elé telepítettek egy olyan kicsi, keskeny, bokáig érő kispancsolót. Gondolom, az olyan kicsi gyerekeknek találták ki, akik még nem szeretnek belemenni teljesen a vízbe. Ide bementem-kicsit tipitopiztam-kimentem-bementem-tipitopi-kimentem. Nagyon tetszett, hogy nyilvános helyen végre legálisan lehetett egy óriáspocsolyában, mezítláb tapicskolni!

A nyári élvezetek közül még megemlíteném a fagyizást. Na, önmagában a fagyi, az nem tetszik, mert nekem az még nagyon-nagyon hideg. Viszont a tölcsér, az egy jó dolog! A fagyizás meg még amúgy sem megy. Azt már tudom, hogy ki kell dugnom a nyelvem, ha szeretnék valamit. De hogy nyaljak is... na, nekem az nem megy. Gondoskodó nővérem, akik nagyon szeret engem irányítani, lökdösni, vízzel leönteni ("Most megmossuk a kisbabát!") és fagyival meg egyebekkel etetni, na, ezt ő szokta csinálni. Szóval kidugom a nyelvem, ő meg végighúzza rajta a fagyiját ("Egyél, Petike egy kis fagyit, hamm!"), amit én türelmesen kivárok.

Most, hogy nyár van, még a családom kényelmesebb tagjai is rászánják magukat egy-egy nagyobb kiruccanásra. Ezalatt én rendszeresen elgondolkozom az azap történeteiről és a következő nap fontos történéseiről, hogy semmi élmény ne maradjon feldolgozatlanul.