Babablog

Baba szerkeszt, Anya meg ír

2010. március 31., szerda

A kertben

A kertben az a jó, hogy nagyon sok érdekes dolgot rejteget. Nagyon élvezem, hogy most már tényleg vége a télnek és menthetetlenül megérkezett a tavasz! Abban a nagy hóban csak csetlettem-botlottam és csúszkáltam. A telet nem olyannak találták ki, aki még nem áll teljesen biztosan a lábán. Meg az a sok, kényelmetlen ruha, amiben nem tudok kényelmesen mozogni... Anya ráadásul előszeretettel öltöztetett úgy, mintha éppen egy szibériai expedícióra készülnénk - holott csak a nővéremért mentünk, a három háznyira lévő óvodába.

Itt van mindjárt a bejáratnál a vízóraakna fedele. Egy kb. 60x60 cm-es fémlapot képzeljetek el, amire ha az ember rááll, igen sajátos zörgő hangot képes kiadni magából. Nagyon jól lehet rajta tipi-topizni! Ja, hogy nem is tudjátok, mi az a tipi-topizás? Igazából ezt Anya nevezte így el. Felálltok, fogjátok a kis lábaitokat és szorosoan egymás mellett tartva őket, helybenjárásban topogtok. Így és most már tipi-topiztok is!
A vízóraakna fedelétől már csak egy lépés a szomszéd kutyája. Neki nincs neve, a szomszédok is "A kutya" néven emlegetik. Mi a Kutyi nevet aggattuk rá. Nagyon békés állat, nagyon szeretem! Annak ellenére, hogy a múltkor megkapott, mert azt hitte, azért nyúlok át a kerítésen, mert nekem is arra a szendvicsdarabra fáj a fogam, amit a nővérem adott át neki az óvodából ebéd után hazajövőknek járó, csomagolt uzsonnából. A nővérem az állatokkal nagyon jószívű, előszeretettel eteti Kutyit. Biztosan csak azért, hogy ne lehessen mondani, hogy a kutya sem eszi meg az ovi uzsonnáját. Amúgy ez egy okos kutya, mert én tényleg az uzsonnát akartam elvenni. Na, nem megenni, csak megszerezni előle. Anya mostanában nem enged közel Kutyihoz, de azért azt ő is belátta, hogy a kutya tényleg okos és nem akart engem bántani, mert akkor sokkal nagyobbat is tudott volna harapni.
A ház mellett van egy egészen kicsi vízcsap fedlap. Az is nagyon klassz! Ki lehet venni a betonjárdából, ami azért jó, mert ezáltal egészen könnyű hozzáférni és meg lehet rágcsálni.
A ház oldala mentén húzódó kerítés mellett közvetlenül van a szomszéd kisfiú homokozója. Nagyon szeretem nézni, ahogy ott játszik és azt méginkább, ha beszél hozzám. A múltkor nagyon megtetszett az egyik homokozólapát. Meg is ragadtam, de azon a kerítésen valamiért egyáltalán nem tudtam áthúzni, pedig húztam, cibáltam! A szomszéd kisfiú anyukája nagyon kedves volt és átadta nekem a lapátot. De az úgy nekem akkor már nem kellett.
Ott van még a kerti partvis. Már nincs olyan hosszú nyele, mint a rendes partvisoknak általában, mert már az is letörött szegénynek. Viszont így nagyon könnyen irányítható és cipelhető az egész kerten keresztül!
A kert végében nekünk is van egy kis homokozónk. A nagyok mindig a lapátot használják, amikor a vödörbe a homokot belepakolják. Szerintem ez teljesen felesleges, sokkal egyszerűbb kézzel ezt megoldani. Most már be is tudok mászni a homokozóba és ki is tudok belőle jönni, teljesen egyedül! Múltkor a homokot is megkóstoltam. Az orvosok szerint egy gyereknek kétéves koráig két kg koszt meg kell ennie, tehát még nagy feladat előtt állok. Anya szerint a többiek biztosan azért ilyen okosak és egészségesek, mert ezt nekik simán sikerült megduplázniuk, tehát én sem maradhatok le tőlük!
A kertben áll egy szép, nagy fenyőfa. Ez a kert egyetlen fája, de ez viszont hatalmas. Anya azt mondja, hogy ezért ősfás a telek. Na, ezt én nem tudom, mit jelent, mindenesetre sok toboz hullik le róla, amiket kíválóan lehet a homokozóvödörbe cipelni.
A többi szomszéd is nagyon kedves. A telek másik oldalán, illetve a telek végében egy-egy nagyon kedves néni és bácsi lakik, olyan igazi nagymama és nagypapa korúak mindannyian. Amióta megtanultam integetni, az az első, amikor kimegyek és meglátom őket, hogy odaszaladok hozzájuk és integetek nekik. Ők meg mindig azt mondják, hogy: Nahát, már mekkora nagy ez a Petike! (Ők nem tudják, hogy az igazi nevem Kisgödény!) Még csak most született és már szalad! Nemsokára már udvarolni fog!
Na, ezt aztán végképp nem értem. Azt, hogy udvar meg kert, már kezdem kapisgálni és emiatt mindig nagyon izgatott vagyok, ha Anya bent, a lakásban hirtelen egyszer csak cipőt és sapkát ad rám. Egyből megindulok az ajtó irányában és nyúlok a kilincshez, hátha már elérem! De sajnos még nem, ezért aztán bosszant is, hogy mindig meg kell várnom Anyát és nem tudok egyedül kimenni! Anya pedig nem enged, mert a múltkor is valami növénydarabot vett ki a számból. Pedig én csak a két kg-hoz szükséges anyagot gyűjtöm!

2010. március 21., vasárnap

Macipark


Voltatok már a veresegyházi medveparkban? Én tegnap voltam. Sok-sok maci van ott, majdnem szabadjára eresztve. Egy nagy fémkerítéssel és villanypásztorral vannak elválasztva a látogatóktól. A villanypásztorba áram van vezetve, alacsony feszültség, ami nem ráz meg, viszont kellemetlenül megcsíp. A medvék mellett van még farkas is, meg egy-két gólya és egy rénszarvas, akit retélyes okokból a gyerekek csak Rudolfnak neveztek.
A nővérem nagyon odavolt a medvékért. Etette őket almával és utánuk kiabált a nyomatékosítás kedvéért, hogy: "Maci, maci, ott van!" De a medvék mint az köztudott, inkább a mézet részesítik előnyben. Külön erre a célra kiképzett fakanalak várják a nagyérdeműt, hogy benyújtván őket a macik lenyalogathassák róluk az ízletes csemegét. A nővérem is kipróbálta az etetés efféle technikáját. A gond a méretbeli különbségekből adódott. Rács ide, villanypásztor oda, összességében a nővérem még igen kicsike és ebből adódóan tart a nálánál jókorta nagyobb lények közvetlen közelségétől. Ezért csak egy kicsit nyújtotta be a fakanalat őmedveségéékhez. Maci uraság meg igen falánk természetű volt és nem törődvén eme probléma nagyságával, gyorsan lenyalta a fakanál végét. Ekkor úgy megcsapta a villanypásztor, hogy futva szaladt el a kerítéstől. Szaladása egészen egy másik család megpillantásáig tartott. Odacammogott hozzájuk és tőlük már az általuk felkínált almát is elfogadta.

Az igazság az, hogy többek között azért vittek el Anyáék az állatokhoz, mert mindkét tesóm járt egyévesen az állatkertben és nagyon meghatotta őket a magukfajtánál nagyobb teremtmények látványa. Különösen a nővéremet, aki már akkor is tetszésnyílvánítása kifejezéseként minden állat megpillantásakor közölte, hogy: "U-u!", ami a "Vau-vau!" megfelelője volt. A többiek már többször is voltak az állatkertben, de a medveparkban a nővérem még nem volt és én sem. Apa ráadásul nagyon sajnálja az állatokat bezárva látni és ezt ő elvből nem szívesen támogatja azzal, hogy még pénzzel is hozzájáruljon. Ezért aztán a medveparkra esett a választás, hogy ott ismerkedjem a nálamnál nagyobb élőlényekkel.
De a szüleimnek csalódniuk kellett. Igaz, hogy nem láttam még élőben medvét, meg még lovat sem ilyen közelről, de olyant sem, hogy korlátot húznak a fémkerítés köré és a betonból kiállnak a korlát tartásához szükséges fémlapok! És azokat meg lehetett fogni, rángatni és esetlegesen, amikor szülem nem vették észre, még meg is lehetett őket rágcsálni is - nem úgy, mint a macikat! Tetszett még a játszótér is, meg az, hogy Apa egész idő alatt a háti hordozóban vitt, így végre én voltam a legmagasabb a tesóim között! Itt annyira jól éreztem magam, hogy a végén még el is aludtam.

A szüleim nem adták fel és hazafelé megálltunk a Naplás tónál. Ez egy elég szép, nagy horgásztó a XVII. kerületben, Pest határában. A tóban sok kacsa szokott úszkálni. Ha a nagy, négylábú, szőrös nem, akkor majd a kicsi, vízen úszó, hápogó! Nos, igen, olyan is volt ott. Észrevettem őket, mert mutattam a kezemmel. De a part menti sétány mellett a belsejében betonkockával fixált, tetejétől mefosztott, szemetesként (?) funkcionáló műanyag hordók sokkal érdekesebbek voltak! Bele lehetett rakni a bátyám tutajához szükséges náddarabkákat, majdnem bele lehetett mászni és az egyikből ki lehetett piszkálni egy izgalmas nejlonzacskót. Már ha Anya hagyta volna. De nem akarta. Ezt meg én nem akartam és minden erőmmel hanyatt vágtam magam. Ez az, amire Anya nem tud mit lépni, kivéve, hogy gyorsan elvitt a tett helyszínéről, csak előtte még gyorsan kiszedegette a náddarabkákat a hordókból.

Összességében azt hiszem, hogy egy ideig még nem visznek állatkertbe. És igazuk is van. Elég nekem a szomszéd kutya vagy a Mamáék macskája, akiket kedvemre nyúzhatok.

2010. március 9., kedd

Kilakoltatás

Tegnap este végleg ki lettem lakoltatva a szüleim szobájából. Apa és Anya úgy gondolota, hogy most már, hogy nagyfiú lettem (1 éves!), itt az ideje, hogy véget vessenek az éjszakai ágyzörgetés, mormogás, éneklés, néha egy-egy kiabálás vagy felsírás, továbbá cumikeresés hallgatásának.

Apa már múlt héten meg is csinálta az ágyam és a szekrényem helyét. Ehhez ki kellett költöztetni a szobámból az íróasztalt a számítógéppel és számtalan üres, jó és rossz állapotú DVD-vel, CD-vel. A rosszakat Apa egy nagy nejlonszatyorba rakta. Én meg előtte belepakoltam még egy pár CD-t, DVD-t, csak úgy. Anya mindenesetre egy kicsit ideges lett, mikor megtudta, hogy Apa az ő áldása (értsd: átnézése) nélkül kitette a kukába az említett nejlonszatyrot. Anya nem tudta, hogy pontosan mi is volt a szatyorban, csak Anyának vannak néha előérzetei, megérzései. És évek hosszú sora alatt rájött, hogy jobban teszi, ha hallgat rájuk. Mint például ebben az esetben is. Miután Anya kiszedette Apával a kuka tartalmát, közötte a nevezett szatyorral és miután kiválogatta a szatyorból a bátyám ovis ünnepségéről, az első versmondó versenyéről és az esküvőjükről szóló DVD felvételeket, utána egy kicsit megnyugodott.

Majd Anya elment nekem autós szőnyeget venni a szobámba. Aki esetleg nem ismerné: olyan, mint egy város térképe, autóutakkal, parkolóval, igen nagy léptékben, hogy egy matchbox nagyságú kisautó kényelmesen elférjen az utakon. Anya emlékezett, hogy ez a bátyámnál is nagy siker volt. Amikor beszokott az oviba, mindenkinek azt mesélte, hogy milyen jó is az ovi, mert ott van autós szőnyeg. Kezdés után egy hónappal kiderült, hogy terhes az egyik óvó néni és utána már nem is jött dolgozni. Viszont az autósszőnyeget, ami az övé volt, hazavitte magával. Ezek után nem csoda, hogy a bátyám ismét nagyon megörült, amikor anno a sorházi lakásba költöztek, hogy a padlásszobában autósszőnyeg van lerakva! És azt már nem vihette el senki, így hát nagyon szívesen is költözött. Amikor a bátyám megláttta (Aztaaa!), hogy mit kaptam, szerintem egy picit irígykedett, de utána rájött, hogy itt ő is autózhat kedvére. Én meg megengedem neki, mert nagyon szeretem a tesóimat!

A kilakoltatás következő lépéseként Anya átvitte a szobámba a játékaimat és meglepve konstatálta, hogy mégsem a nővérem a rendetlen, aki össze-vissza dobálja a játékait, mert miután kijöttek a játékaim az ő szobájából, ismeretlen rend és nyugalom költözött be a lányszobába. De nem sokáig! Mert most már oda is vissza-visszajárok - ameddig még engedik. Anya betett a játékoknak egy hálós tartót és egy nagy, kerekeken guruló játéktartó dobozt. Na, az aztán a móka! Lehet tolni, belemászni és felfordítani! Nagyon tetszik nekem!

Utána utolsó lépésként átvitték a kiságyamat és a szekrényemet a szobámba. Először nem igazán értettem, miért is lesznek ezek ott. Mindenestre tetszett a felfordulás, amit a bútorok ide-oda tologatása okozott. Apáék berakták az íróasztalt a kiságyam helyére és más helyre rakták az ágyukat is.

Először elég nehezen aludtam el a szobában, többször is hívtam a szüleimet, hogy jöjjenek oda, mert nem tetszik nekem ez az egész, valami nagyon fura. De utána elnyomott az álom és egészen reggelig aludtam.