Nagyfiú

Ma délelőtt a nővérem ült az étkezőasztalnál, a széken, én pedig az etetőszékben, és csak ennyit mondott: "Anya, a Peti már olyan nagy!" Majd egy kis idő múlva hozzátette: "És én meg nem növök semmit."

Persze anyukánk gyorsan a helyére tette eme tárgyi tévedés mibenlétének eredetét, miszerint a kisbabák (azaz én) gyorsabban nőnek, mint az óvodások (azaz a nővérem) és hogy nyugodjon meg, mert mire elkezdi az iskolát, sem leszek nála nagyobb és amúgy is hogy nézne ki, ha Apa alacsonyabb lenne Anyánál (persze erre már én is láttam példákat, de az itt most nem lényeges). De azért én örömmel konstatálom, hogy már a nővérem is észrevette a változást!

Persze, utolsó bejelentkezésem óta a megnövésem mellett nagyon-nagyon sok minden történt velem. Utaztam több száz kilométert, megtanultam labdázni (tudtátok, hogy cumival is lehet?) és beköltözött a szomszédba a Suzy kutya. De még mielőtt kitérnék minden részletre, azért el kell mondanom, hogy mik azok az új szavak, amiket már sikerült elsajátítanom.

Mindjárt itt van a "Ne!" Így, egyből felkiáltójellel, mert már arra is rájöttem, hogy csak így van értelme. Lehet mondani, ha Anya holmi puszta figyelmetlenségből kenyeret akar adni a virsli mellé. De ha sajtot akar adni, akkor egyszerűen csak azt kell mondani, hogy "Sa", mert az mindig jöhet. És ezen igényét az embernek érdemes nyomatékosítania is: mutatóujjával odabökdös az asztalon álló kis tálkára, hogy jelezze, nehogy éppen máshova vigyék. Apa ha megérkezik a munkából, őt mint "Papa" tudom egyenlőre csak üdvözölni. Anyát már hívni is tudom: "Aja, gyeje!". Ja, és végre ha nagy ritkán kedveskedni akarnak nekem, akkor már a "tojta" szót is ki tudom mondani. De a Suzy, az nagyon aranyos. Én csak úgy hívom, hogy "sz z" és már arra is hallgat. És képzeljétek! A másik szomszéd másik kutyáját is így hívom és ő is hallgat rá! Aki pedig kutya, de nem lakik a szomszédban, az egyszerűen csak "vá-vá".

Szóval a nyaralás, az összességében nagyon jó volt. Tudtátok, hogy az Isztriai-félsziget nyugati partja mindössze egy csomag ropi, egy csomag keksz, egy dobozka alma és némi szendvicsdarabka befalatozásának ideje alatt elérhető? Na jó, igaz, amikor nem ettem, akkor ittam útközben, ami egy Gödinél utazás közben is kiemelt jelentőséggel bír. Anya már előre bekészített ezek mellé mindenféle úti szórakoztatáshoz szükséges eszközt is: színes ceruzát, kifestőt, képeskönyvet, a cumikészletet és csörgő-zörgő meg ütögetős játékokat, amivel a tesóimat tudtam bosszantani. Ja, és végre odaadta azt a játékot is, amit még fél évvel ezelőtt hoztak babalátogatóba érkező rokonok, hogy valami újdonsággal is lefoglaljam magam. Így aztán Anya mindenkinek azzal dicsekedett, hogy a Petike milyen jól bírta az utazást. Ja, naná, még jó, hogy jól bírtam. Na, azért nem mondom, hogy a technikai szünetnek nevezett megállások után nagyon visszakívánkoztam volna abba a fémkaszniba, de végül is odaértünk.

A tenger, az nagyon tetszett! Egy óriási pancsi hatalmas homokozóval! Na, azért a vízbe annyira nem merészkedtem bele. Viszont a kisvödörrel, kispohárral a vizet hordani, locsolni, kavicsokat gyűjteni, homokot ásni egész nap tudtam. Rákot is láttam. Olyan kicsi, kis zöldesbarnás, lapos rákokat, a nagy kövek között. Igaz, hogy nem tudtam túl hosszú ideig megfigyelni őket, mert nagyon gyorsan elszaladtak. Utána Anyával azt játszottuk, hogy mi vagyunk a rákok és mi is nagyon gyorsan szaladunk. Azt is nagyon szerettem.

Apa szerint az étteremben viszont minősíthetetlenül viselkedtem. Anya szerint nem és ő rendre minősítette is. De hát most mit csináljon az ember, hogyha mindig, mindenre olyan sokat kellett várni? Az indiai kisfiú sem volt ott mindig, akivel az asztalok alatt lehetett kergetőzni és a pincéreket állandó készenlétben tartani. Viszont minden vacsihoz kaptam pizzát és fagyit is, meg jeges teát.

Láttatok már tengerre néző játszóteret? Nem? Na akkor itt van egy, a képen, a háttérben, a rácsok mögött.

Ott volt mindjárt a német kislány. Vele nagyon jókat lehetett mászni a mászóalagútban.
A lengyel kisfiú nagyon tetszett nekem. Rajongásom kifejezéséül megkergettem és jó nagyokat csaptam rá.
Találtunk egy részt a kövességéről, kavicsosságáról ismert horvát tengerparton, ami kifejezetten a túristák kisgyermekei kedvéért lett feltöltve homokkal. Örültem, hogy végre ismét kedvemre homokozhattam . Felfedeztem azt is, hogyha a tenger által benedvesített homokból kis gombócot veszek a kezembe, az labdaként is funkcionál. Anya persze, mint a paparazzi, a fényképezőgéppel most is lesben állt. A következményt már mondanom sem kell. Aki eléggé megismert már, az biztosan kitalálta. Most éppen a nemzetközi szervízben, Csehországban van. Ha sikerül róla a nyaralási képeket, akkor még töltetek fel Anyával.

Anyáék a legjobban attól féltek, hogy nem fogok tudni délután aludni. De amikor hazajöttünk a rendszeresített délelőtti strandolásból, addigra én már mindig úgy kifáradtam, hogy a babakocsiban mindig nagyokat aludtam.

Emellett még voltunk jó sokat kirándulni, sétálni mindenfelé. Kaptam egy helyes műanyag kiskutyát is, hogy sokat tudjam gyakorolni a "vá-vá" kifejezést. Viszont ahogy hazafelé érve jól kialudtam magam a kocsiban és feltűntek az M5-ös autópályán átívelő felüljáról jól ismert fényei, nagyon izgatott lettem! A jelek az ismerős, rég nem látott otthon felé vezetettek és a nővéremmel ellentétben, aki 2 évvel ezelőtt azt állította, hogy: "Mindenhol jó, de legjobb Horvátorszátban", nos, az én véleményem ennek ellenkezője. Befeküdtem a kiságyba és hamarosan ismét jó nagyot aludtam, egészen másnap de. 10 óráig.

A Suzy kutyáról és a labdázási élményeimről még nem írtam, de ne menjetek messzire vagy ha el is mentek, térjetek vissza, mert a következő bejegyzésben arról is szót ejtek.