Babaszótár

Szi-szi = Trixi
Da-da = Dani
Ba-ba = baba
Néni = néni
Sss = vonat
Inni = Köszönöm, már jó a gyomrom és ígérem, hogy nem fogok többet hányni. Ebből a dobozos üdítőből kérek és nem abból a vacak üres teából.
Tete = Tegyük már rá a cumisüvegre a tetejét és most már tényleg kérem azt az üdítőt!
Tente = Anya azt akarja, hogy aludjak.
Pá-pá!= Viszontlátásra!

A legkedvesebb játék

A nővérem a legutóbb azt mondta anyukánknak: "Anya, a Petike a legkedvesebb játék!" Anya nem is tudta, hogy hirtelenjében örüljön vagy sírva fakadjon. De azután inkább az előző mellett döntött. A nővérem meg folyatta tutujgatásomat: "Gyere, Pisti, pisi!" A többi szalonképtelen kifejezést inkább itt és most nem osztom meg Veletek. Nem tudom, honnan szedte, hogy Pisti legyek. Amikor egy pár napig Gergőnek szólított, még tudtam hová tenni, mert az egyik legjobb barátja, a szomszéd kisfiú erre a névre hallgat. A Gödit már nem is vártam tőle. De hogy ez a Pisti honnan jött neki, erre még Anya sem jött rá!

Szóval én, mint a nővérem legkedvesebb játéka, itt és most, a nagy nyilvánosság előtt kijelentem: Nem vagyok játék! Az a baj, hogy a nagyok ezt néha elfelejtik. Mint például a múltkor is, amikor a nővérem mindenáron a játék babakocsijába szeretett volna belegyömöszölni. Vagy amikor a bátyám úgy gondolja, hogy úgysem fogom kikapcsolni a tévét, miközben a kedvenc meséjét nézi. Hát bocsika, mindketten tévedtetek!

Ahogy ígértem, a labdázás. Megfogni meg tudom, eldobni el tudom és azután megint indul újra a folyamat. Nem értem a nagyokat, hogy ők mindig egymással labdáznak és Anya is folyton csak ezt erőlteti. Mi abban a jó, hogy az egyik pillanatban még a tiéd a labda, a másikban pedig csak vársz, hogy mikor lesz már megint a tiéd? Eme rossz gyakorlatból kiindulva én már a kezdetek kezdetén elejét veszem eme problémának. A labdát nem engedem ki a kezeim közül és kész. Vagy ha már kiengedtem, én szerzem meg újra. Így megint engem ér az a megtiszteltetés, hogy újra eldobhatom. Amúgy a labdázást már igen magas szintre kezdem felfejleszteni. A gömb alak, mint egyedüli, kizárólagos eszköz, már a múlté. Tudjátok, milyen klassz, amikor a Montessori-torony karikái repkednek szerteszét? Ezt játszottuk a múltkor a tesóimmal. Mondanom sem kell, hogy még annak a kajla nagy bátyámnak is nagyon tetszett. Anyának már kevésbé, amikor mindezt bemutattam az ebéd befejező akkordjaként a főzelékes kanállal és magával a főzelék tárgyával, ami történetesen a következő, üveg alapanyagú kompótostálka készlet első darabja. Volt. Ezek után azt hiszem, kitaláljátok, miért is említettem a következő üveg alapanyagú kompótostálka készletet és mi történt az előző üveg alapanyagú kompótostálka készlettel. Anya rendületlenül hisz abban, hogy a műanyag melegítve mérgező és ettől még a kompótostálkák bizonytalan pozíciója sem tudja eltéríteni.

A Suzy (mostanában már "szu z") ma 3 hónapos, kicsi beagle-lány. Már nagyon sokat nőtt, mióta a szomszédba került és hangja is van. Mindig odaszalad hozzám, nagyon szeret! Én is nagyon szeretem! Ennek jeléül akartam a múltkor átdobni neki a kismotoromat. Ágaskodtam, ágaskodtam, de nem sikerült a kerítés tetején átpenderíteni. Aminek persze nagyon örült a gazdája. Kevésbé szokott örülni a tesóimtól átpotyogó labdák sokaságától ("Nem vagyok én labdaszedegető vagy mi!") Anya szerint a Suzy olyan, mint én: mindent a szájába vesz és megrágcsál. Apa szerint abban hasononlítunk, hogy Suzy állandóan sétálgat és közben azon töri a fejét, hogy milyen rosszaságot lehetne kitalálni. Amikor meg megtesszük és megkapjuk a jól megérdemelt bűntetésünket, kullogva elvonulunk, majd visszajövünk és ártatlan szemmel nézzük a gazdit. Hiába mondják, hogy ne csináljunk valamit... Egy ideig úgy teszünk, mintha értenénk és behódolnánk, elkullogunk. De utána újult erővel térünk vissza a tett helyszínére, hogy a nyomás ellenére is végrehajtsuk azt, amit előzőleg kiterveltünk! Ismételt felszólításra egy kicsit megint meghátrálunk - de nem azért, hogy visszakozzunk, nem! Pusztán azért, hogy nehogy azt gondolják, hogy hülyék vagyunk, mert nem értjük.

Mostanában már én is hozzájárulok ahhoz, hogy Suzy nagy és erős kutya legyen. Ugye, hogy nem találnátok ki, hogy hogyan? Sebaj, Nektek elárulom! Ma a fentebb említett kompótostálka készlet helyett kivételesen műanyag tálkában kaptam a másodikat (Apa szerint egyszerűen csak kutyatál). De nem kértem, mert igen eltelített a leves és a nagybevásárlás közben elkunyerált, finomabbnál finomabb dolgok. Anya azért úgy gondolta, hogy jobb lenne, ha mégiscsak megkóstolnám egy kicsikét. Én meg úgy gondoltam, hogy inkább nem. És hogy Anyának még véletlenül se jusson eszébe még egyszer megkóstoltani velem, amikor hátat fordított, hogy innivalót hozzon nekem a konyhából, a tálkát egy egyszerű, gyors mozdulattal a földhöz vágtam. Hála a műanyagnak nem ment üvegszilánk az étel közé és innentől kezdve már semmi nem állt annak akadályába, hogy a lecsós falatokat Anya további hasznosítás érdekében átadja a szomszédba. Mert az én anyukám, mint már említettem, ételt nem dob ki. Persze, ha rántott husit tesznek elém, már nem biztos, hogy ennyire nagylelkű tudok lenni.

Nagyfiú

Ma délelőtt a nővérem ült az étkezőasztalnál, a széken, én pedig az etetőszékben, és csak ennyit mondott: "Anya, a Peti már olyan nagy!" Majd egy kis idő múlva hozzátette: "És én meg nem növök semmit."

Persze anyukánk gyorsan a helyére tette eme tárgyi tévedés mibenlétének eredetét, miszerint a kisbabák (azaz én) gyorsabban nőnek, mint az óvodások (azaz a nővérem) és hogy nyugodjon meg, mert mire elkezdi az iskolát, sem leszek nála nagyobb és amúgy is hogy nézne ki, ha Apa alacsonyabb lenne Anyánál (persze erre már én is láttam példákat, de az itt most nem lényeges). De azért én örömmel konstatálom, hogy már a nővérem is észrevette a változást!

Persze, utolsó bejelentkezésem óta a megnövésem mellett nagyon-nagyon sok minden történt velem. Utaztam több száz kilométert, megtanultam labdázni (tudtátok, hogy cumival is lehet?) és beköltözött a szomszédba a Suzy kutya. De még mielőtt kitérnék minden részletre, azért el kell mondanom, hogy mik azok az új szavak, amiket már sikerült elsajátítanom.

Mindjárt itt van a "Ne!" Így, egyből felkiáltójellel, mert már arra is rájöttem, hogy csak így van értelme. Lehet mondani, ha Anya holmi puszta figyelmetlenségből kenyeret akar adni a virsli mellé. De ha sajtot akar adni, akkor egyszerűen csak azt kell mondani, hogy "Sa", mert az mindig jöhet. És ezen igényét az embernek érdemes nyomatékosítania is: mutatóujjával odabökdös az asztalon álló kis tálkára, hogy jelezze, nehogy éppen máshova vigyék. Apa ha megérkezik a munkából, őt mint "Papa" tudom egyenlőre csak üdvözölni. Anyát már hívni is tudom: "Aja, gyeje!". Ja, és végre ha nagy ritkán kedveskedni akarnak nekem, akkor már a "tojta" szót is ki tudom mondani. De a Suzy, az nagyon aranyos. Én csak úgy hívom, hogy "sz z" és már arra is hallgat. És képzeljétek! A másik szomszéd másik kutyáját is így hívom és ő is hallgat rá! Aki pedig kutya, de nem lakik a szomszédban, az egyszerűen csak "vá-vá".

Szóval a nyaralás, az összességében nagyon jó volt. Tudtátok, hogy az Isztriai-félsziget nyugati partja mindössze egy csomag ropi, egy csomag keksz, egy dobozka alma és némi szendvicsdarabka befalatozásának ideje alatt elérhető? Na jó, igaz, amikor nem ettem, akkor ittam útközben, ami egy Gödinél utazás közben is kiemelt jelentőséggel bír. Anya már előre bekészített ezek mellé mindenféle úti szórakoztatáshoz szükséges eszközt is: színes ceruzát, kifestőt, képeskönyvet, a cumikészletet és csörgő-zörgő meg ütögetős játékokat, amivel a tesóimat tudtam bosszantani. Ja, és végre odaadta azt a játékot is, amit még fél évvel ezelőtt hoztak babalátogatóba érkező rokonok, hogy valami újdonsággal is lefoglaljam magam. Így aztán Anya mindenkinek azzal dicsekedett, hogy a Petike milyen jól bírta az utazást. Ja, naná, még jó, hogy jól bírtam. Na, azért nem mondom, hogy a technikai szünetnek nevezett megállások után nagyon visszakívánkoztam volna abba a fémkaszniba, de végül is odaértünk.

A tenger, az nagyon tetszett! Egy óriási pancsi hatalmas homokozóval! Na, azért a vízbe annyira nem merészkedtem bele. Viszont a kisvödörrel, kispohárral a vizet hordani, locsolni, kavicsokat gyűjteni, homokot ásni egész nap tudtam. Rákot is láttam. Olyan kicsi, kis zöldesbarnás, lapos rákokat, a nagy kövek között. Igaz, hogy nem tudtam túl hosszú ideig megfigyelni őket, mert nagyon gyorsan elszaladtak. Utána Anyával azt játszottuk, hogy mi vagyunk a rákok és mi is nagyon gyorsan szaladunk. Azt is nagyon szerettem.

Apa szerint az étteremben viszont minősíthetetlenül viselkedtem. Anya szerint nem és ő rendre minősítette is. De hát most mit csináljon az ember, hogyha mindig, mindenre olyan sokat kellett várni? Az indiai kisfiú sem volt ott mindig, akivel az asztalok alatt lehetett kergetőzni és a pincéreket állandó készenlétben tartani. Viszont minden vacsihoz kaptam pizzát és fagyit is, meg jeges teát.

Láttatok már tengerre néző játszóteret? Nem? Na akkor itt van egy, a képen, a háttérben, a rácsok mögött.

Ott volt mindjárt a német kislány. Vele nagyon jókat lehetett mászni a mászóalagútban.
A lengyel kisfiú nagyon tetszett nekem. Rajongásom kifejezéséül megkergettem és jó nagyokat csaptam rá.
Találtunk egy részt a kövességéről, kavicsosságáról ismert horvát tengerparton, ami kifejezetten a túristák kisgyermekei kedvéért lett feltöltve homokkal. Örültem, hogy végre ismét kedvemre homokozhattam . Felfedeztem azt is, hogyha a tenger által benedvesített homokból kis gombócot veszek a kezembe, az labdaként is funkcionál. Anya persze, mint a paparazzi, a fényképezőgéppel most is lesben állt. A következményt már mondanom sem kell. Aki eléggé megismert már, az biztosan kitalálta. Most éppen a nemzetközi szervízben, Csehországban van. Ha sikerül róla a nyaralási képeket, akkor még töltetek fel Anyával.

Anyáék a legjobban attól féltek, hogy nem fogok tudni délután aludni. De amikor hazajöttünk a rendszeresített délelőtti strandolásból, addigra én már mindig úgy kifáradtam, hogy a babakocsiban mindig nagyokat aludtam.

Emellett még voltunk jó sokat kirándulni, sétálni mindenfelé. Kaptam egy helyes műanyag kiskutyát is, hogy sokat tudjam gyakorolni a "vá-vá" kifejezést. Viszont ahogy hazafelé érve jól kialudtam magam a kocsiban és feltűntek az M5-ös autópályán átívelő felüljáról jól ismert fényei, nagyon izgatott lettem! A jelek az ismerős, rég nem látott otthon felé vezetettek és a nővéremmel ellentétben, aki 2 évvel ezelőtt azt állította, hogy: "Mindenhol jó, de legjobb Horvátorszátban", nos, az én véleményem ennek ellenkezője. Befeküdtem a kiságyba és hamarosan ismét jó nagyot aludtam, egészen másnap de. 10 óráig.

A Suzy kutyáról és a labdázási élményeimről még nem írtam, de ne menjetek messzire vagy ha el is mentek, térjetek vissza, mert a következő bejegyzésben arról is szót ejtek.