Macipark

Voltatok már a veresegyházi medveparkban? Én tegnap voltam. Sok-sok maci van ott, majdnem szabadjára eresztve. Egy nagy fémkerítéssel és villanypásztorral vannak elválasztva a látogatóktól. A villanypásztorba áram van vezetve, alacsony feszültség, ami nem ráz meg, viszont kellemetlenül megcsíp. A medvék mellett van még farkas is, meg egy-két gólya és egy rénszarvas, akit retélyes okokból a gyerekek csak Rudolfnak neveztek.
A nővérem nagyon odavolt a medvékért. Etette őket almával és utánuk kiabált a nyomatékosítás kedvéért, hogy: "Maci, maci, ott van!" De a medvék mint az köztudott, inkább a mézet részesítik előnyben. Külön erre a célra kiképzett fakanalak várják a nagyérdeműt, hogy benyújtván őket a macik lenyalogathassák róluk az ízletes csemegét. A nővérem is kipróbálta az etetés efféle technikáját. A gond a méretbeli különbségekből adódott. Rács ide, villanypásztor oda, összességében a nővérem még igen kicsike és ebből adódóan tart a nálánál jókorta nagyobb lények közvetlen közelségétől. Ezért csak egy kicsit nyújtotta be a fakanalat őmedveségéékhez. Maci uraság meg igen falánk természetű volt és nem törődvén eme probléma nagyságával, gyorsan lenyalta a fakanál végét. Ekkor úgy megcsapta a villanypásztor, hogy futva szaladt el a kerítéstől. Szaladása egészen egy másik család megpillantásáig tartott. Odacammogott hozzájuk és tőlük már az általuk felkínált almát is elfogadta.

Az igazság az, hogy többek között azért vittek el Anyáék az állatokhoz, mert mindkét tesóm járt egyévesen az állatkertben és nagyon meghatotta őket a magukfajtánál nagyobb teremtmények látványa. Különösen a nővéremet, aki már akkor is tetszésnyílvánítása kifejezéseként minden állat megpillantásakor közölte, hogy: "U-u!", ami a "Vau-vau!" megfelelője volt. A többiek már többször is voltak az állatkertben, de a medveparkban a nővérem még nem volt és én sem. Apa ráadásul nagyon sajnálja az állatokat bezárva látni és ezt ő elvből nem szívesen támogatja azzal, hogy még pénzzel is hozzájáruljon. Ezért aztán a medveparkra esett a választás, hogy ott ismerkedjem a nálamnál nagyobb élőlényekkel.
De a szüleimnek csalódniuk kellett. Igaz, hogy nem láttam még élőben medvét, meg még lovat sem ilyen közelről, de olyant sem, hogy korlátot húznak a fémkerítés köré és a betonból kiállnak a korlát tartásához szükséges fémlapok! És azokat meg lehetett fogni, rángatni és esetlegesen, amikor szülem nem vették észre, még meg is lehetett őket rágcsálni is - nem úgy, mint a macikat! Tetszett még a játszótér is, meg az, hogy Apa egész idő alatt a háti hordozóban vitt, így végre én voltam a legmagasabb a tesóim között! Itt annyira jól éreztem magam, hogy a végén még el is aludtam.

A szüleim nem adták fel és hazafelé megálltunk a Naplás tónál. Ez egy elég szép, nagy horgásztó a XVII. kerületben, Pest határában. A tóban sok kacsa szokott úszkálni. Ha a nagy, négylábú, szőrös nem, akkor majd a kicsi, vízen úszó, hápogó! Nos, igen, olyan is volt ott. Észrevettem őket, mert mutattam a kezemmel. De a part menti sétány mellett a belsejében betonkockával fixált, tetejétől mefosztott, szemetesként (?) funkcionáló műanyag hordók sokkal érdekesebbek voltak! Bele lehetett rakni a bátyám tutajához szükséges náddarabkákat, majdnem bele lehetett mászni és az egyikből ki lehetett piszkálni egy izgalmas nejlonzacskót. Már ha Anya hagyta volna. De nem akarta. Ezt meg én nem akartam és minden erőmmel hanyatt vágtam magam. Ez az, amire Anya nem tud mit lépni, kivéve, hogy gyorsan elvitt a tett helyszínéről, csak előtte még gyorsan kiszedegette a náddarabkákat a hordókból.

Összességében azt hiszem, hogy egy ideig még nem visznek állatkertbe. És igazuk is van. Elég nekem a szomszéd kutya vagy a Mamáék macskája, akiket kedvemre nyúzhatok.