Kis méhecske

Hajnali 2 óra 45 perckor felébredtem. "Anya, itt van a szobámban egy kis méhecske!" Anya azt sem tudta, hogy hol van, de azért kitámolygott a szobámba és elkezdte keresni a támadót. Mondtam neki, hogy jó, hogy fel van kapcsolva a villany és akkor maradjon is így és akkor látom a méhecskét és nem tud majd bántani. De Anya azt mondta, hogy már ártalmatlanná is tette a jószágot és különben is maradjak csöndben, mert még hajnal van és aludjak.

Ui. a lényeg: mindez még júliusban történt, amikor egy átlagos lakás nyomokban szúnyogot is tartalmazhat

Nyaralás - egy kicsit másképp

Az idei nyaralás nem teljesen úgy alakult, mint ahogy azt a szüleim már jó előre eltervezték. Anya ha csak teheti, szeret mindenről jó időben előre gondoskodni. Főleg azokkal a dolgokkal van ez így, amelyekkel úgy igazán szeret foglalkozni. Amikor 6-8 éves kislány volt, a nyaralás elmúltával már szeptemberben elkezdte készíteni a karácsonyi ajándékokat, hogy minden időben készen legyen. Ez mostanában már nem teljesen így van. Nem így a nyaralással! A legújabb mániája, hogy karácsony és szilveszter között a nyári előfoglalási szuperkedvezményeket bújja. Persze mindig rájön, amit már sejthetne előre, hogy így vagy... Teljesen mindegy, hogy last minute vagy előfoglalás, a végeredmény mégis ugyanaz. De hát olyan jól esik az embernek a zimankós téli estéken arra gondolnia, hogy egyszer csak a nyár lesz valamikor.

Úgyhogy Anya szabadságának a tervezhetősége meg az ovizárás miatt a szüleim már a tavasszal lefoglaltak egy jó kis szállást. De hát... ember tervez, gyerek végez általában, de itt most nem ez történt. A Jóisten is közbeszólt és egy kis lassítást kért mindenkitől. A nagypapám nagyon beteg és szegény nyaralás helyett folyamatosan a magyar egészségügyi ellátás vendége. A szüleim B tervet eszeltek ki, hogy azért a kecske is és a káposzta is megmaradjon: lementünk a Balatonra. Aztán Apa hazajött a Papához és dolgozni, majd újra lejött értünk. Bár a nővérem azt mondta, hogy: "Az a nyaralás, ha együtt van mindenki és ez így nem nyaralás", azért nekem erről némileg más volt a véleményem. Persze azért ha nem az eredeti tervek szerint, de végül is mindenki jól érezte magát. Eleinte az okozta az egyedüli gondot, hogy a "Strand után hazamegyünk" nekem mindig is a pesti házunkat jelentette. Anya ezért átváltott a "Strand után a Judit néni házába megyünk" kifejezésre és bár az első egy-két nap hiányoltam a kis ágyacskámat, az utolsó napon alig akartam hazajönni.

A szálláson.

.

A gyenesdiási madárpark,

ahol a madarak nagyon hangosak, ellenben lehet kecskét is etetni,

és ahol még igazi arapapagáj is volt, aki nem repült el, mert nem tudott repülni. 

Volt futóverseny, 

                                     

sok-sok balatonparti építkezés,

és építkezés közbeni ismerkedés.

Volt persze fagyi,

és sapkás fagyi is.

Jó volt így együtt :-)

és remélem, máskor is megyünk!

Óvodás lettem

Büszkén hírdetem a T. nagyérdeműnek, hogy február 20-tól kezdve teljes jogkörrel rendelkező, főállású óvodás lettem.

Mert hát már születésem óra járok óvodába. Szemtanúja voltam az összes átöltözésnek, elbúcsúzásnak, majd az újra egymásra találásnak. Ez sok ideig ebédidőre esett, majd tavalyi évtől kezdve áttevődött a kora délutáni órákra. Sokat játszottam délutánonként én is az óvodaudvaron. Aztán egy nap én is bemehettem a hőn áhított terembe. De nem a tesóméba, hanem a mellette lévőbe. Ez nem volt baj, mert ott halacskák is voltak. Szeptembertől a szüleim folyamatosan beszéltek arról, hogy majd  hamarosan otthagyom a bölcsit és én is óvodás leszek. Én meg állandóan kérdeztem, hogy: "Mikor, mikor?"

Hát, amennyire vártam az óvodát, annyira nem tetszett először. Az első pár nap csodálatos volt. Bölcsibe sem mentem és Anya is ott volt velem az oviban. Aztán egy idő után Anya nem akart bejönni. Közölte, hogy dolgozni megy és én meg ottmaradok. Az óvónénik megnyugtattak, hogy ők majd vigyáznak rám és különben is, ott van a tesóm, aki bármikor átjöhet és sokat leszünk együtt is. A tesóm lelkiismeretbeli kötelességének érezte, hogy ott legyen velem. De eljött a pillanat, amikor már ő sem tudott megnyugtatni. Rugdostam a falat, a játékokat és az óvó néniket. Apa látta, hogy kik azok a szülők, akinek a gyerkeinek tutira nem a kedves oldalamat mutattam. Hip-hopp rámragadt az "hangos" és a "verekedős" jelző. Sokat ültem kint, a konyhában, mert már túl sok volt az, ami a többi 25 gyerkek körül történt. Mondtam az óvónéninek is, hogy "Elfáradtam". Meg különben is, mérges voltam a helyzetre, a sok új arcra és gyerekre.

Vissza akartam menni a bölcsibe, a már megszokott környezetbe. Amúgy is a múltkor láttam Edinát, a szüleivel. Nagyon fájóan néztem utána. Itthon mindig sokat emlegettem azt a kislányt. Meg amikor a bölcsi felé mentünk, mondtam Anyának, hogy inkább ide járok, a Mari nénihez és a Dávidhoz. De az idő megállíthatatlanul halad, a bölcsibe vissza nem vittek és szembe kellett néznem a változó körülményekkel.

Aztán egyszer csak megjött a tavasz és minden egy csapásra megváltozott. Az óvó nénik nagyon kedvesek és türelmesek voltak velem. Apa csak azt vette észre, hogy egyre több időt tölt azzal, hogy rám és a tesómra vár, mert még mindig az udvaron játszunk és eszünk ágában sincs hazamenni. Egyik reggel, miután elbúcsúztam Anyától, pár másodperc múlva visszaszaladam. Anya érezte, hogy ez az a pillanat, amit nem lett volna szabad megvárnia, mert akkor itt és most elszabadul a pokol és ráadásul ő mindennek szem-és fültanújává válik. De én csak visszanéztem rá és annyit mondtam: "Anya, puszi!" És miután visszaszaladtam a pusziért, közöltem: "Apa jön, alvás után." Majd a tesómmal mit sem törődve bementem a többiek közé.

Csabit nagyon szeretem. Ha együtt érkezünk, megvárom az öltözőben és együtt megyünk be a csoportszobába. Lórival és Mátéval is sokat szoktam játszani. A lányok közül Roxit szeretem.A játszótéren a tesóm nagycsoportos társait név szerint ismerem. És ők is engem. "Szia, Peti!" - szólitanak meg sokan. "Jössz játszani?" "Hát persze."-válaszolom. Anya a legnagyobb változást abban látja, hogy ugyanezt válaszolom a "Kipróbálhatom a biciklided?" és a "Mehetek vele még egy kört?" kérdésekre is. Anya megállapította, hogy folyamatosan beszélek a játszótéren és óriási kéz- és karmozdulatokkal gesztukulálok, majd ha valaki valami jó ötlettel rukkol elő, örömömben nagyokat ugrálok. A kezemet egyre kevésbé használom különféle tárgyak elhajigálására. Ja, és elkezdtem itthon verset mondani és énekelni is.

De engem is elért az óvodáskori betegséghullám. A múltkor, lefekvés előtt Anyával olyan mesét meséltettem, ami egy olyan kismajomról szólt, aki rossz volt és nem mehetett óvodába. De Anya megnyugtatott, hogy a kismajom nem azért nem mehet óvodába, mert rossz, hanem azért, mert akkor a többiek is elkapják a betegséget.

Azt mondják, beszoktam az óvodába.

Graz

Boldog új évet mindenkinek!

Gyertek, utazzatok velem egy kis grazi városnézésre!

Graz eléggé messze van Budapesttől. De ha az ember Körmendről vág neki az útnak, úgy már mindjárt mások a távolságok.

Reggeli után útnak is indultunk, hogy nyakunkba vegyük a várost. GPS segítségével könnyedén Graz Schlossberg terén találtuk magunkat. A parkolás nem egy egyszerű feladat ebben a városban. Én még soha nem jártam föld alatti parkolóházban. Nagyon tetszett volna az autók közötti bújócska, de azt nem engedték.

Miután kiverekedtük magunkat eme különlegességből, igen hamar a híres grazi óratorony hegyének bejárata alatt találtuk magunk. Igen, bejárata, mivel innen egy üvegből készült gyors lift viszi fel a megfáradt túristát. Mi akkor még nem voltunk megfáradt túristák, csak kíváncsiak. Anya utóljára csak a filmekben látott ilyen liftet.
Föld alatti mesevasutat pedig még a filmekben sem. A leginkább a Vidámparkban lévő mesecsónakhoz tudnám hasonlítani - feltéve, ha már jártam volna ott. De Anya a tesómékkal már kétszer is volt a Vidámparkban, de az mindig zárva volt. Tehát olyan, csak nem csónakban ültünk, hanem vonaton és nem volt alattunk víz. Azt leszámítva, hogy mindig attól féltem, hogy mikor jön a Bogyó és Babóca könyvből ismert barlangi pók, nagyon élveztem!

Utána felmentünk az Óratorony hegyére is. Pazar kilátás tárult elénk. Nagyon szeretem a kilátókat. Anya kevésbé örül annak, hogy ez nekem annyira tetszik, hogy nem tudok betelni a látvánnyal. Fentről meg lehetett csodálni a helyi MÜPÁ-t is.

                                     

Innen siklóval ereszkedtünk a mélybe. A grazi sikló sokkal gyorsabb, mint a budapesti. 

 A főutcán sétálva végigtekintettük az adventi vásár romjait és az égből potyogó karácsonyfákat. Ekkor már fél 3 felé járt az idő és egy magamfajta bölcsődésnek ilyenkor már rég ágyban a helye, főleg ilyen kiadós sétát követően. Egy nyugodt kávézó-sütizőt kerestünk, ahol nyugodt körülmények között akár még durmizhattam is volna egy kicsinykét. Egy zsúfolásig helyi diplomatákkal megtelt, füstös kávéházat és két szelet fonnyadt Sacher tortát áruló éttermet leszámítva semmit sem találtunk. Ezen elcsodálkoztunk. Úgyhogy  siettünk a sportáruházzal egybeépített parkolóházba. 

Aligyhogy beraktak a kocsiba, felébredtem. Egy félkómás állapotban lévő bölcsissel, egy fáradtságtól nyafka  óvodással és egy állandóan éhes kamasszal kibírni két órát a kocsiban.. nos, ez embert próbáló feladatnak minősült. A nyári tervekről beszélgetve Anya megemlítette a nagybátyámnak, hogy tulajdonképpen ők is eljöhetnének velünk egy kis közös, családi nyaralásra - még a benzinköltséget is megúsznák. Nagybátyám szépen megköszönte az invitálást és udvariasan elutasította az ajánlatot. 

Kilakoltatás

Először is itt egy jó kis őszi kép (a boltból zsákmányolt zsömivel kiegészítve). A képen lévő dolgot mindenki töklámpásnak hívja. Megjegyzésként csak annyit, hogy ezt a helóvín-lázt már továbbfejlesztettem és a sima sütőtököt is töklámpásnak hívom.

Költöztem. Aztán visszaköltöztem. A dolog úgy kezdődött, hogy a szüleim végre felismerték, hogy én tényleg félek a sötétben, elalvástól ("Félek az alvástól"). Még este 10-kor is azt kérem, hogy Anya húzza már fel a redőnyt, mert nagyon sötét van. Miután a nővérem nagyon kedvesen invitált a szobájába ("Petike, gyere! Majd itt alszunk együtt, jó?) és Anyának és Apának pedig már elege volt abból, hogy addig ott kell aludniuk a földön, az ágyam mellett, ameddig az a bizonyos egyenletes szuszogás be nem következik: úgy döntöttek hogy átrakják az ágyamat a tesóm szobájába. És én persze mindig ügyeltem, hogy addig ott legyenek! Ahogy mozdult egyet az ajtó, ahol is Apa vagy Anya akart csendben kislisszolni, egyből felkaptam a fejem. Anya szerint ebből már egyre inkább kezdtem nemzeti sportot űzni. Egyre később és később aludtam el, csak hogy figyelhessem, hogy vajon mikor próbálnak meg megpattanni.

Úgyhogy Apa egy nap úgy döntött, hogy átviszi az ágyamat a nővérem szobájába. Na, csak akkor kezdődött igazán a jó világ! Ahogy kimentek, az esti szertartások után, megkezdődött az ÉLET! Sutyorgások, beszélgetések, alvóállatok dobálása, majd bemászás egymás ágyikójába. Addig csak én voltam állandóan szomjas, majd a dolog következményeit viselve állandóan utána pisilni jártam. Most már a nővérem is felvette eme jó szokásom. Trixi elalvása egyre inkább kezdett kitolódni. Először a fél 9-ből 9, majd egyre inkább fél 10 lett. A helyzet fokozódását egyedül az az egyedüli alkalom enyhítette, amikor is Anya egy éjszaka mindkettőnket a nővérem ágyában talált. Ott aludtunk egymás mellett, külön-külön hálózsákban, édesdeden.

Sajnos, ez sem volt elég a tények megváltoztatásához: a szüleim rádöbbentek, hogy a költöztetéssel azt érték el, hogy 3/4 10 előtt nem csak én, de a nővérem sem alszik el. Elkövetkezett az ígérgetések és fogadkozások időszaka. "Petike, többet nem aludhatsz Trixi mellett, hogyha nem maradsz csöndben és nem hagyod őt aludni!" Ez a mondat kb. harminc alkalommal hangzott el minden éjszaka, fél 9 és 3/4 10 között. Végül Anyának most már ide is be kellett feküdnie és itt már két gyerek leste azt a bizonyos ajtónyitódást. Úgyhogy lépni kellett.

Egy nap Apa fogta az ágyamat és visszarakta a szobámba. A nővérem sírva fakadt, amikor felfogta a kialakult helyzetet. De nem ő tehetett arról, hogy így alakult.

Viszont kaptam egy kis éjjeli lámpát a szobámba és még a folyósón is ég a lámpa (Apa szerint akkora fényár, hogy itt már olvasni is lehet). A szobám ajtaja és a nővérem ajtaja is nyitva van. Így mostanában már nem félek.

A tesóim viszont hosszú távra profitáltak a költözködésekből. Az eddigi fejből mesélt "majmos" mesét a költözés után együtt hallgattuk a nővéremmel, ami időközben átalakult "vicces majmossá". A lakli bátyám is amióta egyszer meghallgatta az általa csak "viccesz majmosz"-nak (tőlem, szabadon) hívott mesét, azóta ő is követeli. Azóta ha nem is minden nap, de szombat esténként most már a bátyámmal kiegészülve vagyunk egy szobában és hallgatjuk a "viccesz majmosz" mesét. A nővérem és a bátyám általában jókat kacagnak a történeteken. Ilyenkor illendőségből meg az állandó utánzási kényszeremből fakadólag én is nevetek.

De az őszinteség ilyen korban még nagyon fontos. A mese után mindig kifejtem a véleményemet, ami általában ez szokott lenni: "Ez nem volt vicces"

Bazi nagy ócsai lagzi

Lakodalomban voltam. Na, nem olyan kis himi-humi... hanem olyan igazi parasztlakodalomban. Még mielőtt valakiben ez valamiféle ellenérzéseket szülne, elárulom, hogy nagyon színvonalas és jól felépített esküvőről volt szó.

Nevezett rendezvény egész naposra sikeredett. Anya kb. annyit pakolt, mint egy kisebb hétvégi utazáshoz, ő már előző nap elkezdte a bulit. Így aztán reggel már csak a nővérem haját kellett bodorítani és vasalgattunk folyton folyvást. Hogy aztán egész délután lehessen azon izgulni, hogy a nagy készületek árnyékában vajon kihúztuk-e a vasalót a konnektorból.

A klasszikus ócsai lakodalom előestéjén a pár hivatalosan az ajándékok átvételével foglalatoskodik. Ennek a régi időkben leginkább technikai okai voltak. Ugyan ki akart a sátorban még 8 kávéfőzőt és 10 étkészletet kerülgetni. Meg külön személyzet kellett volna, aki ezekre vigyázzon. Ezt az eseményt mi kihagytuk, az ajándékunk pedig egy "Nászajándék" feliratú, külön e célra beszerezhető borítékban is elfért.

A fő ünnepnap az ebéddel indult, ami a fiús háznak kinevezett étteremben volt. Azért nevezték ki, mert itt történt ebéd után a vőlegény kikérése. Az érkező vendégeket a vőfély kikiáltásos módszerrel bemutatta a már ott ülő vendégeknek. Itt a menyasszony sima ünneplős ruhában pompázott, de még nem öltözött be a hivatalos menyasszonyi ruhájába. Erre az ebéd után, a lányos háznál került sor. Itt volt az első kísérlet az altatásomra ("kocsival elmegyünk a lányos ház előtti parkolóig, ahonnan is indul a menet a lányos házhoz. Amíg a kocsiban vagyunk, Petike szépen elalszik"). Na mondanom sem kell, hogy nem így történt. Nem akartam aludni. Ahogy a parkolóhoz értünk, kipattantam a kocsiból, onnan pedig már nem is tudtam volna aludni.

A menetet egy komplett rezesbanda kísérte. Elől a koszorúslányok, koszorúsfiúkkal az oldalukon, közöttük természetesen a tesóim. Mögöttük a vőlegény, a közeli rokonok, majd a násznép. És ekkor jöttem én. Az előző nap kapott futóbiciklimmel. Csak nem hagyom otthon! Úgyhogy ez volt az első esküvő, ahol egy futóbiciklis escort service, ünneplőbe öltöztetett sofőrrel ment a násznép mellett, mint felvezetés és néha terelés céljából.

A lányos ház után ismét újabb kísérletet tettek az altatásomra ("most már innen a Polgármesteri Hivatalig csak elalszik"). Nem így történt. Így miután a Polgármesteri Hivatal után a templomi esküvő követezett, már nem lehetett kockáztatni. Anya belecsapott a babakocsiba, az arcomba nyomta a cumit "majd én elmegyek vele" felhanggal és egyszer csak Ócsa kevésbé frekventált részén találtam magam. A házak végében malacól, csirkék, kacsák. Anya erre kanyarodott, meg arra kanyarodott, élvezte a szabadságot meg hogy most már tényleg elaludtam és azon gondolkozott, hogy most hogy a fenébe is kell visszafelé mennie. Tudta, hogy irányban jófelé megy és a következő útkereszteződésnél jobbra kell fordulnia. De megtalálta a falu leghosszabb utcáját, aminek csak a főútnál volt vége. Viccesen nézhetett ki, ahogy az alvó gyerekkel a magassarkú cipőjében meg a koktélruhájában szalad, maga előtt egy babakocsival. Mindenesetre pont elcsíptük a nászmenetet, ahogy a templom felé tartottak. Amire a templomkertbe értünk, már fel is ébredtem. A szertartást a többiekre való tekintettel kihagytam.

Utána visszamentünk az étterembe. Nagyon tetszett a vacsi, a torta, a szaladgálás, a tánc (bár a zenekart egy kicsit hangosnak találtam), de egyre fáradtabb lettem. Elaludni nem akartam meg nem is tudtam volna. Kizárólag az étterem melletti kis kertben róttam a köröket a futóbiciklivel és a dekorációból eltulajdonított, "Just married" feliratú lufival.

Fáradtságomban már a szobatisztaságommal sem tudtam mit kezdeni. A váltóruhába öltöztetés után jött a torta. Azt még megvártuk. A szüleim beraktak a kocsiba, ahol elaludtam és csak másnap délelőtt ébredtem fel. A másnap délelőtti afterparty-n, ahol már csak a közeli rokonok jönnek össze és a maradékok elfogyasztása a fő cél, már nem vettünk részt. Éppen akkor zuhanyoztunk, lufival a kezünkben.

Köszönjük a meghívást és az emlékezetes estét a Tóth családnak!

Neveim

Bár Ti leginkább Gödiként vagy Petikeként ismertek, elárulom egyéb álneveimet is. Azt hiszem, elég beszédesek a nevek.

Hogy szólít engem a nővérem?
Pisi Pasi vagy csak simán Pasi, Cuni Maki, Petra, Peti Jeti

Hogy szólít a bátyám?
Peeetiiii

Hogy szólít engem Anya?
Mókus vagy Kismókus, Bojzi mester, Peti maci vagy Kicsikém

Hogy szólít engem Apa?
Rosszaság, rosszcsont vagy párnakirály (Boribon után szabadon)

Hogy szólítom a szüleimet?
Anyuci vagy Anyaaaa, Apuci vagy Apaaaa

Hogy szólítom a nővéremet?

Tiszi (én sem tudom rendesen kimondani), Nyuszi vagy Kicsikém

Hogy szólítom a bátyámat?

Danika vagy Rosszcsont Dani