Anya még emlékszik rá, amikor kicsi korában megfordult abban az orvosi rendelőben, ahová most én is járok, hiszen ugyanaz a doktornéni gyógyít engem is és a tesóimat is, aki anno egykor Anyát ("Hordták oda Neked azt a sok mikuláscsokit, utána meg hoztak, hogy szorulásod van."). Na, ott, az orvosi rendelő épületét ha az ember a másik oldalról közelíti meg, ki van téve egy tábla: VÉDŐNŐK. És mellette mégy egy: TANÁCSADÁS. Anya amikor már nagyobb volt és arra járt, sokszor elgondolkodott, hogy ott vajon kitől vagy védik meg az embert azok a védőnők és milyenféle tanácsokat osztogatnak. Mintha mondjuk egy karateszövetség vagy egy magánnyomozói iroda székhelye lenne abban az épületben. Ott vannak a védők, akik nem mellesleg nők és különféle tanácsokat osztogatnak, hogy kitől és hogyan védd meg magad. Mint amikor szegény megboldogult Nagyika íratta be Anyát egy női önvédelmi tanfolyamra.
Anya egyrészt meglepődött, másrészt úgy érezte, hogy valami most évtizedes titok lepleződik majd le előtte, amikor is a nőgyógyász elküldte őt a védőnői irodába akkor, amikor a legnagyobb tesómat hordta a pocakjában. A titok az volt, hogy kiderült, hogy a védőnők körzetesítve vannak és neki nem is oda kellene mennie. De Anyának mivel dolgozott, más időpont nem volt megfelelő és miután a védőnők nem azok a fajták, akik rugalmasan tudják változtatni a munkaidejüket, de Anya sem, ígyhát egy ilyen átlátszó indokkal nem hagyta magát csak úgy elhessegetni. Meg különben is most, amikor már ott áll a titkok kapujában, még mit nem! Megkapta a terhes kiskönyvét és utána eme újabb ismerettel a birtokában járt-kelt a világban és örült, hogy plusz egy személlyel gazdagodott azok száma, akik védik őt az élet nagy sűrűjében. Eme boldogsága nem sokáig tartott, mert kiderült, hogy a védőnő is olyan állapotban van, hogy más védelmére szorul. A tesóm megszületése után még egyszer vagy kétszer meglátogatta őket, de utána egy év teljes munkaerő és védőnő hiányban szenvedtek. Ami egy első babánál nem egy annyira előnyös dolog. De Anya nem keseredik el az ilyen dolgokon. Ott volt az a sok babagondozási könyv, amit beszerzett, a La Leche Liga telefonszáma meg az internet. Amikorra pedig már ismét saját védőnővel büszkélkedhettek volna, mivel az addig GYES-en lévő másik védőnő visszaállt a munkába, a tesóm szép lassan, mindenféle állami védelem nélkül felcseperedett.
A nővéremnél születésénél úgy tűnt, rendeződik a helyzet. Nagymama korú védőnő nyugdíj előtt, tele tapasztalattal. Miután Anya felvilágosította őt a magzat fejében lévő ciszták veszélyességéről kontra a magzatvízmintavételes vizsgálati eljárás okozta kockázatokról, úgy érezte, hogy ismét nem áll teljeskörű védelem alatt. A védőnő szülés után még egy vagy két alkalommal ismét meglátogatta őket, Anya mindig elmodta, hogy köszöni szépen, jól van, mert nem akarta a védőnénit holmi kérdésekkel és információéhséggel ismét zavarba hozni. Utána már csak a kötelező védőoltások szériaszámát diktálta be telefonon a védőnő kérésére.
Anya ezek után elgondolkodott, mire is jó egy ilyen intézmény. Arra, hogy az oltás száma szépen át legyen vezetve egyik füzetből a másikba vagy hogy Anya terhesség alatti vérképeredményei be legyenek írva egy másik naplóba - nos arra fölösleges külön adminisztratív apparátust fenntartani az állam pénzén. Nincs háború, nincs éhinség, az internet korszakában pedig bárki utánanézhet mindennek, hogy aztán megtalálja a pro és kontra érveket mindenre és jól összezavarodjon. Amikor meg pedig egy pár évvel ezelőtt a hírekben lehetett arról hallani, hogy egy mecseki faluszélen éhenhalt egy hat-hétgyermekes család kb. másfél éves legkisebb sarja és a védőnő arra, hivatkozott, hogy az ingyenes csecsemőtápszer csak bizonyos életkorig adható - nos a helyi védőnővel Anya a diplomáját is visszaadatta volna és elküldte volna inkább valami bányába dolgozni, mert a kövekhez a sötétben talán nem kell semmiféle szociális érzékenység.
Tehát ahány lakás, annyi csemete és annyi védőnő (mostanában nem akarunk költözni). A védőnő munkaköri kötelessége környezettanulmány céljából egyszer felkeresni szülés előtt az anyát saját lakásában. Még éppen volt erre idő, mire Anya hivatalosan is bejelentkezett az új lakásunkba, a világra érkeztem előtt kb. egy hónappal. És akkor megjelent A VÉDŐNŐ. Mindig is tudtam, hogy óriási mázlista vagyok. Anna néni pont olyan, mint amilyennek egy védőnőnek lennie kell. Okos, talpraesett, naprakész ismeretekkel. Kedvességével, melegszívűségével még a legelcsüggedtebb anyukát és kisbabát is meg tudja védeni attól, hogy úgy érezzék, valamit nem jól csinálnak. Ismeri az összes gyereket és kistesóját (beleértve az óvodásokat is) mindent tud a szoptatásról és a helyi óvónénikről, meg még a gyermekbetegségekről is. Anya szerint ki kéne terjeszteni a gyógyszerek használati utasításánál a "... kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!" kitételt "... kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét és védőnőjét - amennyiben az Ön védőnője Makó Anna!" A környéken élő legenda, ha megjelenik a helyi játszótéren, mindenkihez odamegy és név szerint mindenkit üdvözöl. Anya még kétévnyi helyi játszóterezés után sem tudta megtanulni minden gyerek nevét - hát hogy az anyukákéról ne is szóljunk.
Szóval tegnap nálunk járt a védőnéni. Én meg közben szorgosan tanultam a nevét ("Anna, Anna" stb...) Kiállította a kétéveskori státuszról szóló felmérésemet és még egy papírt, ami most egyenlőre még legyen titok. Kaptam tőle egy elefántos matricát és a tesómra is gondolt, mert ő is kapott egy tündérkéset (A tesóm mindennek nagyon tud örülni: "Anya, mindig is ilyenre vágytam").
A papírra ezt írta:
Pszichoszomatikus fejlettsége korának megfelelő. Jó étvágyú, vékonyka kisfiú. (Ez utóbbi azért nem esett jól.) Mozgása ügyes, harmónikus. Szavakat mond. Szinte mindent megért. Még nem bilizik. (Na ezt elkiabáltad, büszkén jelentem, hogy este belepisiltem!) Nem beteges. Közösségbe még nem járt.
Mert hogy a védőnénik a gyerekek egyéves és kétéves korában meg kell, hogy vizsgálják és mérjék a gyerekeket, hogy minden megy-e a megfelelő mederben.
Apának Anya elmesélte, hogy nálunk járt a védőnéni és Apa megkérdezte, hogy azt a nagy bucimat is megmérte-e és mondta-e, hogy milyen nagy. Anya mondta neki, hogy megmérte ("Petike, most csinálunk egy kis koronát a fejed körül") és nem mondott semmi ilyent. De a mért szám (48,5 cm) a mellkaskörfogatommal cm-re pont megegyezett.
Anya amúgy mindig nagyon örül, amikor születésnapunk van és egy kis szeletet mindig lecsippent magának nem csak a tortából, hanem a boldogságunkból is. Bár nagyon szereti, amikor ilyen kis mazsolák vagyunk, mint én most (vagyis mostantól kezdve csak voltam!), mégis örül, hogy egyre nagyobbak leszünk. Mint a kedvenc meselemezemen (beszerezni és végighallgatni kötelező: http://www.apacuka.hu/, Színes világ) a két kis törpe, Bojzi és Pippo, akik tavaly óta nőttek egy arasszal és ennek nagyon örülnek, mert akkor könnyebben boldogulnak az erdőben. Na Anya is pont ennek örül, hogy könnyebben boldogulunk az erdőben. Én például ha felkelek a délutáni alvásomból, már el tudom mondani, hogy "éhes", ami ugye, egyértelmű dolog. Vagy ha nem elég a kiwi, akkor a "kiwi, még!" kifejezéssel nyomatékosítom a problémát. A "megnéz, cica" már nem annyira létfontosságú, de fontosnak az adott helyzetben nagyon is fontos.
