A pelus ügy

Gyakorló szülők, akik éppen óvodáskorú gyermekkel vannak megáldva, ismerhetik Finy Petra könyveit. Akik még esetleg nem ismernék, azoknak ajánlom figyelmükbe. Igen sajátos, közvetlen stílusban jeleníti meg az óvodások életét. A magyar gyermekirodalomban talán Janikovszky Éva műveihez hasonlít a leginkább, csak modernebb hangvitelben. A nővérem nagyon szereti ezeket a könyveket és legalább annyira viccesnek tartja őket, mint amennyire Anya tartotta viccesnek Janikovszky Éva könyveit kiskorában. Az első könyv, amit olvastunk, az az Ovi ügy volt, de van Doki ügy és még ki tudja, milyen ügy is. Meg vannak a Lámpalány meséi is, amik kifejezetten elalvás előtti esti meséket tartalmaz. De az most nem tartozik ide. Ha esetleg egy Finy Petra nevű olvasó olvasná a bejegyzéseimet, akkor ajánlom a figyelmébe, hogy egyszer egy Pelus ügy nevű könyvet is állítson össze, az is biztosan közérdeklődére tarthat számot.
Most arra kérem a témára érzékenyebb vagy egyszerűen csak gyengébb idegzetű olvasóimat, hogy az alábbi bejegyzést ne olvassák tovább.
Így egy-két hónappal a 2. szülinapom előtt már nagyon jól meg tudom határozni és el tudom különíteni a dolgokat egymástól. Van a "kakiltam", a "pisiltem", sőt, a "pukiztam", "böfiztem" is. A szüleim arra várnak, hogy mikor lesz már az igék múlt idejű használatából jövő időre, azaz ugyan mikor szándékszom már előre is jelezni a dolgok mibenlétének alakulását. De ez egyenlőre még nem megy.
A témában annyi előremozdulás történt, hogy Anya bizonyos irányból érkező családi presszionálás hatására vett egy bilit, a családi béke érdekében. Anya általában megbánja, hogy a családi béke érdekében néha olyan dolgot is megtesz, amit utólag már biztosan tud, hogy nem kellett volna. Így volt ez először a bilivel is.
Anya állította, hogy a nővérem által használt valahol biztosan megvan, hiszen nem szokásuk kidobni az ilyesmit, de aztán valahogy sehol sem találták. Arra Apa is meg Anya is határozotta emlékezett, hogy hova rakták az előző lakásban, de onnan már két éve elköltöztünk.
Szóval elmentünk hát bilit vásárolni.Anya nagyon meglepődött a bababoltban. Voltak zenélős, autós alakú, fekvő kutyus alakú, kisebb meg még kisebb bilik. Anya szerint ezek kisebbnél kisebb kínai gyerekekre van méretezve, mint az én 8 years méretű harisnyanadrágom. Anya jópofának tartotta a járműveset, de belegondolt, hogy mi lesz, ha az ő kisfia aztán úgy megszokja, hogyha jármű, akkor abba kakilni kell, hogy aztán azt mégsem tartotta jó megoldásnak. Vendégsében az ilyen helyzetek elég kellemetlenek lennének. A zenélő dolgokból meg már elege van. Főleg azután, hogy jobb híján a nővérem zenélő wc-szűkítőt kapott, mert más nem volt momentán a boltban. Soha, de soha nem zenélt. Csak és kizárólag akkor, amikor Anya lemosta, majd lezuhanyoztatásnál zárt az áramkör.
Miután megvettük a bilit, a szüleim jól kihasználták, hogy egy bizonyos tevékenységet általában ebéd után szoktam elvégezni. Így aztán előre eltervezett szándékkal ráültettek a bilire ebéd után, várva a várt eredményt. És igazuk lett, mert tényleg így lett. Nagyon elcsodálkoztam! És bevallom Nektek, hogy nagyon, de nagyon megijedtem! Honnan termett oda hirtelen az a ronda, nagy barna izé?! Ami ráadásul még büdös is! Anya persze körülujjongott, ahogy azt ilyenkor kell és nagyon büszke volt az ő kisfiára, hogy lám, mégiscsak jó, hogy ezt már most elkezdtük. Következő nap Anya önbizalommal eltelve ismét ráültetett a bilire. Igen ám, de ahogy jött az a bizonyos érzés, eszembe jutott a tegnapi élmény meg az a ronda nagy izé. Ezért rövid idő után gyorsan felpattantam a biliről. Nem kellett volna. A többit nem részletezem. Sírva menekültem Anyához. Miután Anya elvégezte a fürdőszobatakarítást, megnyugtatott, hogy még így is nagyon, de tényleg nagyon ügyes kisfiú vagyok és nincs semmi baj, meg különben is, az én kakim is lemegy a patkánykirályhoz.
A patkánykirály mesét még Apa találta ki, amikor a nővérem esett át fejlődése ezen szakaszán. A patkánykirály, az az, aki nagyon szereti mindazt, amit a csatorna elnyel és alig várja, hogy találkozhasson az újabb szállítmányokkal. Ott aztán az én kakim is találkozik Apa meg Anya kakijával és együtt játszanak meg mindenféle kalandokon esnek át. Szegény nővérem lehet, hogy ezért olyan ütődött néha, a gyerekkori traumákat nehezen növi ki az ember.
Mindenesetre az eset után napokig a bili közelébe sem mentem. Innentől kezdve a szüleim sem hozták szóba a dolgot. Akárhányszor is megláttam a bilit, közöltem, hogy az "Trixié" (ha valaki nem tudná, ő a nővérem, anyakönyvezett nevén Beatrix) és nekem semmi közöm nincs hozzá.
De valahogy mégsem hagy nyugodni ez a WC ügy. Mert valahogy mindenki oda jár. Fontos dolgok történhetnek, mert mindenki kizavar. Aztán vagy sikerül nekik, vagy nem. Nagyon kitartó és elszánt tudok ám lenni! WC papírt is tépnek. Az nagyon tetszik. Abban már én is jó vagyok. Azt viszont már megtanultam, hogy nem szeretik, ha a WC papírt gurigástól a WC-be dobom.
Anya viszont nagyon előrelátó volt és miután a nővérem nem zenélő WC-szűkítője időközben tönkrement, kénytelen volt abból is venni egyet nekem. Nem zenél, viszont van rajta helyes kis kapaszkodó. Azt is kipróbáltam. Na, az nagyon tetszik. Azóta sokszor ráültettem magam. Azt mondom, hogy "pisi" és már mindjárt szalad valaki, leveszi a szűkítőt és teszi a WC-re. Ott ücsörögni, az olyan felnőttes dolog. De mindig átverem őket, mert persze semmit nem csinálok. Olyan, mint amikor kint, a konyhában, a mosogatónál éppen mosogatom a piszkos edényeket (meg a tisztákat) és azt mondom, hogy "inni" és gyorsan keresek egy pohart, engedek bele egy kis vizet és iszok egy kortyot. Ez a fedőtevékenység.
Mostanra azért már barátságot kötöttem a bilivel is. Azóta a háztartási szekrény legaljában Anya is megtalálta a nővérem bilijeit. Anya rendszeresen megmutatja a pelus tartalmát, hogy lám, ott is pont az büdös izé van. Ha elfejtené, akkor én kérem, hogy mutassa meg, hogy tényleg. Meg olyan jó kimondani, hogy "bili", egyszerű és jól hangzik. A Nagyikánál is van egy ilyen, azt is kipróbáltam. Néha elkérem, ráülök egy kicsit és olvasok rajta. De hogy bármi produktum is legyen? Arra még várhattok!