Vigyázat, harap!

Anya szerint egy ilyen feliratú táblát kellene állandó jelleggel a nyakamba kötni. Pedig most már nem is harapok, az már a múlté. De hát mit csináljon az ember, ha még messze nem áll ki 1 m-re a földből, mindenki nagyobb és erősebb, sőt, állítólag még okosabb is nála? Persze ez utóbbiról nem vagyok teljesen megbizonyosodva.

Anya már kezdett megnyugodni, hogy legkisebb kisfia is a konszolidált útra tért és hamarosan már észérvekkel próbálja majd meggyőzni embertársait a vitás kérdésekben. Kevésbé örült annak, amikor a legutóbbi alkalommal, amikor Papával és Mamával egy egész napot töltöttünk édeshármasban, hazafelé, a kocsiban Papával azt játszottuk, hogy én egy nagyot kiabáltam (teli torokból), ő meg erre jól megijedt. Azóta ez az igazi fegyverem. Kiabálok akkor, amikor sokat kell várni a kasszánál, amikor valaki más a környezetemben puffasztott kukoricát eszik és én meg nem, vagy amikor elveszik tőlem a játékot. Vagy nem adják oda. Mint az az irígy nővérem, aki nem akarta odaadni nekem az újonnan kapott hulla-hopp karikáját vagy a bátyám azt a labdát, amivel 5 mp-e kezdett el játszani. Anya már harcedzett anyuka és ha mindezt nyilvános helyen teszem, egyáltalán nem foglalkozik a társadalom rosszalló vagy sajnálkozó, esetleg kioktató tekinteteivel. Inkább a saját hallását félti, amire valljuk be, igen rossz hatással van az, amikor Anya karján ülve teszem ugyanezt.

A másik fegyverem a marás. Na, Anya ezt utálja a leginkább. A hajhúzásra mostanában már egyre immunisabb. De amikor egy-egy harci ütközet után úgy néz ki, mintha néhány macskával találkozott volna, nos, azt utálja. De mit csináljak, ha nem engedi, hogy a cumit a számba vegyem akkor, amikor én szeretném? Mint a múltkor is, amikor beleejtettem a sárba? Most miért baj neki mindez? Nem a toxikus sárba esett bele! Parás, mint a nővérem, amikor Anya összeszedett pár zsáknyi ide-oda rakosgatott holmit, élelmet meg tisztítószert és közölte, hogy ezt most elvisszük az iszapkárosultaknak. Erre a nővérem meg megkérdezte, hogy összetakarítottak-e már ott, mert ő inkább nem szeretne abba belelépni.


Látjátok ezt a szuper golyópályát? Na, ehhez sem akartak odaengedni és mindig elvették tőlem a golyókat! De egyszer csak kieresztettem a torkomban rekedt oroszlánt és rögtön elmélyülten tudtam tanulmányozni az általam legurított golyók haladási útvonalát.